2012. március 8., csütörtök

A kalifák története II.: Abu Bakr küzdelmes uralkodása és halála

Bevezető: Ebben a sorozatban Irfan Faqih: Korai iszlám történelem című könyvéből közlünk részleteket, melyet Jakab György fordított angolból magyarra. A könnyebb áttekinthetőség végett a szöveget részekre bontjuk, helyenként a fejezetek sorrendjén is változtatunk, de ragaszkodunk az eredeti műhöz.

Oszama expedíciója
Abu Bakr első cselekedete miután megválasztották kalifának az volt, hogy Oszama alá rendelt egy hadsereget, ami a szíriai határhoz vonult. Valójában erre az expedícióra még a Próféta (Allah békéje és áldása legyen vele) adta meg a parancsot, amikor már betegnek érezte magát. A Bizánci Birodalom e nagyszerű tartománya mindig is zavar forrása volt a muszlimok számára, aki Arábia keleti határvidékén éltek, s ezeket a zaklatásokat elkerülendő óhajtott a Próféta (Allah békéje és áldása legyen vele) egy expedíciót odaküldeni. Oszama Zaidnak, a Próféta (Allah békéje és áldása legyen vele) felszabadított szolgájának és fogadott fiának, aki Mutánál esett el, a fia volt. Abu Bakr (Allah legyen vele elégedett), amint átvette a kormányzást, azt parancsolta Oszamának, indítsa útnak ezt a késedelmet szenvedett expedíciót. A pillanat kritikus volt. Az egész Arab-félsziget felbolydult. A Próféta (Allah békéje és áldása legyen vele) halála után terjedni kezdett a hitehagyás, s olyan hamis próféták, mint Muszajlima, Tulajha és Aszuad jelentek meg Arábia és Jemen különböző részein. A Próféta (Allah békéje és áldása legyen vele) halálhíre csak olaj volt a tűzre, sok ezen imposztorok befolyása alatt álló törzs felkelt Medina ellen. Ebben a kritikus helyzetben expedíciót küldeni a szíriai határhoz nem volt túl tanácsos. A kortársak megkeresték a kalifát, de Abu Bakr (Allah legyen vele elégedett) nem volt hajlandó visszavonni a parancsot mondván: "Ki vagyok én ahhoz, hogy visszahívjak egy sereget, melyet a Próféta (béke legyen vele) küldött el?"
Végül útnak indult a muszlim hadsereg, s a kalifa gyalog ment, hogy megnézze indulásukat. A katonákhoz a következő beszédet intézte:

"Ne sikkasszatok, ne csaljatok, és ne legyetek engedetlenek a vezetőtök iránt! Ne csonkítsátok meg a holttesteket, s ne öljétek meg az öregeket, nőket és a gyerekeket! Ne csavarjátok ki a datolyapálmákat, s ne is égessétek fel azokat, s ne vágjátok ki az emberek és állataik gyümölcsfáit! Ne vágjatok több birkát, marhát vagy tevét, mint amennyit megesztek!"

A sereg körülbelül negyven napig menetelt, s elérte azt a célt, amit neki a Próféta (Allah békéje és áldása legyen vele) kijelölt.

Hitehagyás és a hamis próféták tündöklése
631-ben a szegényadó, a zakát megfizetése kötelezővé vált, és a Próféta (Allah békéje és áldása legyen vele) hivatalnokokat jelölt ki, akik az ország különböző részein azokat begyűjtötték. Nem sokkal a Próféta halála után azok a törzsek, melyek nem rég vették fel az iszlámot, a zavartság és a káosz rabjai lettek. Mikor a zűrzavar és törvénytelenség lett úrrá Jemenben és Arábia más részein, egyben a muszlim adószedőket és hivatalnokokat elkergették, s visszaállt a hitetlenek uralma. A hitehagyás legfőbb fészkei Jemen és a Medinát övező környék voltak, leginkább azért, mert ezek az emberek a közelmúltban vették fel az iszlám vallást. Nehéz feladat volt ezeket az írástudatlan beduinokat meggyőzni és megtéríteni. Sokakat másokat csak az érdekelt, hogy ne vonjanak el tőlük adót. Ezek a szabadsághoz szokott sivatagi emberek furcsának találták, hogy egy városállam centralizált vezetése alatt állnak. Kihasználva a kaotikus helyzetet megtagadták a zakát kifizetését. Abu Bakr (Allah legyen vele elégedett) kérlelhetetlen volt a kérdésben. Legfőbb gondja a közösség egységének és összetartásának biztosítása volt, s ha az emberek nem fizetnék a zakátot, az egész iszlám intézményrendszer omlana össze. Abu Bakr (Allah legyen vele elégedett) ultimátumot intézett minden olyan törzshöz, mely megtagadta a zakát-fizetést, hogy háborút indít ellenük, ha nem adják meg a zakátot. Négy fő imposztor vezette ezeket a lázadó csoportokat, akik avval, hogy magukat prófétának kiáltották ki, hitehagyást követtek el. Ők voltak Muszajlima, Tulajha, Aszuad és Szadzsah.

Aszuad Anszi
Ezek közül, akik prófétának kiáltották ki magukat, az első a jemeni Aszuad Anszi volt. Törzsfőnök és nagyon befolyásos ember volt. Azt állította, hogy spirituális kapcsolatban áll Allahhal, titkos szövetségre lépett a környező törzsek vezetőivel, s felkeltek az iszlám ellen. Megtámadta és elfoglalta Nadzsrant. Miután elfoglalta Szanát, a fővárost, uralma alá hajtotta az egész jemeni tartományt. A Próféta (Allah békéje és áldása legyen vele) Muadh Ibn Dzsebelt küldte el 632-ben, hogy leverje ezt a felkelést. Aszuad Anszit egy vagy két nappal a Próféta (Allah békéje és áldása legyen vele) halála előtt ölték meg, halálhíre, Abu Bakr (Allah legyen vele elégedett) megválasztása után jutott Medinába.

Muszajlima, a hazug
Az összes expedíció közül, melyeket Abu Bakr (Allah legyen vele elégedett) indított a hamis próféták ellen, a legkeményebb és a legnehezebb az volt, amit a Nezsdben található Jamamából való, a Banu Hanifa törzséhez tartozó Muszajlima ellen viselt. Néhány összefüggéstelen mondatot szerkesztett, amiket Allah való kinyilatkoztatásnak mondott. Azt is állította, hogy csodákra is képes. Egy a Prófétához (Allah békéje és áldása legyen vele) intézett levelében azt írja, hogy ő társa mind az isteni kinyilatkoztatásban, mind a politikai hatalomban. Mohamed próféta (Allah békéje és áldása legyen vele) így válaszolt: "Bizony e Földön minden Allahé. Annak ad, akinek akar, s ami a túlvilágot illeti, az csak az igazaké." Két hadsereg, az egyik Ikrima, a másik Surahbil ibn Haszana vezetése alatt indult Muszajlima ellen, de mindkettő vereséget szenvedett. Khalid ibn Walid, az iszlám történelem veterán harcosa vállalta, hogy szembenéz a kihívással. A rákövetkező háború egyike volt a legkeményebb ütközeteknek Tabari, a híres történész szerint. A muszlimok, akik hátrányban voltak Muszajlima 40.000 fős seregével szemben majdnem vereséget szenvedtek, s majdnem vissza kellett vonulniuk, de Khalid utánozhatatlan bátorsággal visszatért a csatamezőre, újult erővel, kegyetlen támadást intézett Muszajlima katonái ellen. Muszajlimát egy Vahsi nevű, fekete bőrű rabszolga ölte meg. Összesen 7.000 muszlim esett el ebben a csatában, beleértve sok olyat, aki fejből tudta a Koránt, azaz háfiz volt.

Tulajha
Tulajha a Banu Aszad törzs főnöke volt. Egyszer mikor a sivatagban utazott vízre lelt, s ezt csodának feltüntetve, magát prófétának tekintette. Mohamed próféta (Allah békéje és áldása legyen vele) halála után nyíltan fellázadt a muszlim hatalom ellen. Khalid vezette a Tulajha elleni expedíciót, akit leginkább a Tay törzs támogatta. Abu Bakr (Allah legyen vele elégedett) elküldte Adi ibn Hátimot, hogy magyarázza el a törzs tagjainak, hogy mi is történik valójában. Adi először kudarcot vallott, de utána sikerült meggyőznie a törzs tagjait. Adi közölte Khaliddal tárgyalásai eredményeit, és a Tay törzs újra felvette az iszlámot, és csatlakozott Khalid erejét. Az egész ügy békésen és vérontás nélkül végződött. Tulajha ekkor a Banu Dzsadilával szövetkezett. Az ezt követő csatában Khalid legyőzte, és Szíriába menekült, ahol újra felvette az iszlám vallást.

Szadzsah
Ez a nő volt a negyedik, aki prófétának mondta magát. Egy közép-arábiai törzshöz tartozott, mely a keresztény Banu Taghlid törzzsel együtt Mezopotámiába költözött. Mikor Szadzsah megtudta, hogy milyen kaotikus helyzet állt elő az iszlám háza táján, kihasználta a lehetőséget, szövetséget kötött a környező keresztény törzsekkel, hogy Medina ellen vonuljanak. Malik ibn Nuwaira, a Banu Tamim főnöke is út közben csatlakozott hozzá. Először is Jamama felé vette az útját, hogy leszámoljon a prófétaságra törő riválisával, Muszajlimával. Muszajlima inkább kialkudott egy kompromisszumot vele, ami a két trónkövetelő időleges házasságával végződött. Egy háromnapos légyott után, visszatért népéhez, s közben elszállt minden bátorsága, hogy a muszlimok ellen harcoljon. Muávija uralkodása alatt vette fel az iszlám vallást.
A hamis próféták mellett a muszlimoknak le kellett győzniük a bahreini, az ománi és maharai felkeléseket. Mindezek a hadjáratok sikeresnek bizonyultak, s Jemen és Hadramaut lázongó elemeit is felszámolták. Tehát egy év leforgása alatt Abu Bakr (Allah legyen vele elégedett) sikeresen legyűrte a zűrzavart és az anarchiát az iszlám közösségben.

A bizánciak és a perzsák
Miután a kalifa elnyomta a hitehagyók és a hamis próféták erejét, figyelmét az iszlám két jelentős ellensége a bizánci és a perzsa birodalmak ellen fordíthatta. A perzsák agresszív politikába kezdtek, s behatoltak az iszlám fennhatósága alatt álló területekre, s aktívan támogatták a felkelőket. Abu Bakr (Allah legyen vele elégedett) a rá olyannyira jellemző éleslátással gyorsan és bátran reagált. William Muir szerint most "a harcos iszlám szemtől szembe került halálos küzdelmében Kelet és Nyugat két nagyhatalmával." A bizánciak is folyton bujtogatták az iszlámellenes erőket. Ezért a perzsa és a bizánci háborúkban nem a muszlimok voltak az agresszorok. Amit akartak az csak annyi volt, hogy megerősítsék saját határukat.

Muthanna expedíciója
Muthanna ibn Harith sokat tett a bahreini lázadás letöréséért. Most egy északi expedíció készült, hogy megtisztítsák azt a területet is felkelőktől és szövetségeseiktől. Ezen a területen több törzs is, beleértve Muthanna saját törzsét is már rég szenvedett a perzsa zsarnokságtól. Muthanna épp ezért szövetségre lépett ezekkel a törzsekkel és egy 8.000 fős sereget állított fel, ami kicsinynek bizonyult a Perzsa Birodalom félelmetes ármádiájával szemben. Ezért Abu Bakr (Allah legyen vele elégedett) a veterán hadvezért, Khalid ibn Walidot küldte Muthanna seregét megerősíteni. Gondolkozási időt hagyva az ellenségnek, Khalid támadást indított, az Eufrátesz nyugati partján vonult fel egész Hiráig, a mai Kufa közelébe. Minden ettől nyugatra eső területet meghódítottak, s annektáltak. A perzsa erőket kiverték Mezopotámiából. Hira kapitulált, s keresztény uralkodói szövetségre léptek a muszlimokkal. "Az egyezmény alapja a védelem. Ha én, Khalid ibn Walid, nem leszek képes azt megadni a dzsizje (keresztények által fizetett védelmi adó) nem lesz beszedve Hira népétől, s ha ők szegik meg az egyezményt szóval vagy tettel, elvesztik jogukat a védelemre."

Az adzsdanajni csata
A bizánciak a muszlimok elleni ellenségeskedést akkor kezdték, mikor szövetségre léptek ellenségeikkel az iraki hadjárat során. Mezopotámia meghódítása után a kalifa nekifogott a Herakleusszal, Szíria bizánci uralkodójával való leszámolásra. Khalid ibn Szaídot bízta meg, akinek zászlaja alá gyűltek a törzsi harcosok Tajmánál. Herakleusz azonnal eszmélt, s seregét a muszlim tábor közelében vonultatta fel. A muszlim sereg négy hadoszlopban közeledett Palesztina felé, parancsnokaik Abu Ubajda, Surahbil ibn Haszana, Jazid ibn Abi Szufján és Amr ibn Al-asz voltak. A muszlim sereg összlétszáma 37.000 fő volt, a messze elmaradt a császár 200.000-es seregétől. A kalifa ekkor azt parancsolta a perzsa határnál tartózkodó Khalid ibn Walidnak, hogy induljon Khalid ibn Szaíd megsegítésére. Muthannát hagyva hátra felelősként a perzsa határnál, 9.000 fős kontingensével Szíria felé vonult. A két sereg Adzsdanajnnál találkozott. Az elkeseredett harc délutánig tartott. Estére a bizánciak vesztésre álltak, s Khalid egy végső csapást mért rájuk, mikor kettéválasztotta lövészeiket lovasságuktól. A bizánci lovasok nem bírván a helyzettel, megfordultak és elmenekültek. A muszlim áldozatok száma ebben a csatában 3.000 fő volt. Csodás győzelem volt ez a muszlimok számára, ami utat nyitott a további sikerek előtt. Az adzsdanajni győzelem híre épp akkor ért Medinába, amikor Abu Bakr (Allah legyen vele elégedett) az utolsókat lélegezte.

Abu Bakr betegsége és halála
2. Abu Bakr sírja
Dzsumadi Al-thaní hónap 7-én betegedett meg Abu Bakr (Allah legyen vele elégedett), s tizenöt napon át ágyhoz volt kötve. Amikor a betegség súlyosbodott, ágyához hívta a jeles társait, hogy megtárgyalják, ki legyen az utódja. Végül arra jutott, hogy Omár (Allah legyen vele elégedett) a legjobb választás. Egy hétfői napon, A.H. 13. Dzsumadi Al-thaní 22-én halt meg. Halotti imáját Omár (Allah legyen vele elégedett) vezette, s lánya, Áisa (Allah legyen vele elégedett) szobájában temették el a Próféta (Allah békéje és áldása legyen vele) mellé úgy, hogy a feje egy vonalban volt nagyszerű mestere vállával. 63 éves volt halálakor, s kalifasága két évig, három hónapig és tizenegy napig tartott.