2012. március 14., szerda

Murád pasa, aki számunkra feledhetetlen hős, és akit szülőföldje igaz hite miatt megtagadott

Egyesek számára igen érdekesnek tűnhet a cím. 
Sokak máris gondolatban végigzongorázzák a magyar történelem jeles eseményeit, hogy megtalálják azt a szereplőt, akit nemes egyszerűséggel Murád pasának, a  magyarországi muszlimok hősének neveztem.

Magyarnak (meg általában bármilyen nemzetiségűnek lenni) bizony igencsak attitűd dolog. Nem csak a származás, a vérség, és a szülőföld tesz minket magyarrá, hanem a tettek és a gondolatok, amelyeket a szívből jövő szándék vezérel. Egy katona is akkor lojális a hazájához, ha azt elkötelezetten - az anyagi érdekek kiélezése nélkül - szolgálja. Ha a zsold forintjainak csengése elnyomja a szívek dobbanását, akkor a katonáskodást már megette a fene. Az ember elveszti honvéd jellegét, és fizetett bérencé, zsoldossá válik.

A Magyar Honvédség (A honvéd magyar szó, amit sehol máshol nem használnak, és ami hivatott a hazaszeretet érzését tökéletességében kifejezni, és egyben leváltani az érzelmek nélküli, csupán fegyveres jelleget megnevező hadsereg szót. Történelmi aktualitás, hogy egyébként a honvéd szót versbe öntve a mi népi költőnk, Petőfi Sándor is a legnemesebb szavaink közé sorolta. Említett műve erre a linkre kattintva válik rögvest olvashatóvá: Petőfi Sándor - A honvéd) meghatározó tisztje, és a szabadság elkötelezett híveként joggal magyarnak is nevezhetjük a lengyel származású Bem Józsefet, ismertebb nevén: Bem apót.

Bem József (lengyelül: Józef Zachariasz Bem) 1794-ben a jelentős történelmi idők hajnalán, a Habsburg Birodalomhoz tartozó galíciai lengyel városban Tarnowban született. Apja ügyvédként dolgozó polgárember. 

Születése idején, hazája Lengyelország már hivatalosan nem létezett. Annak egykori területén három nagyhatalom osztozkodott, mégpedig a Habsburgok, a  poroszok, és az orosz cár. 

Bem még csak a 16-ik életévét töltötte, mikor is a történelem egyik legzseniálisabb hadvezérének tartott Napóleon felbukkant a valamikori lengyel állam határainál és szabadságot ígért a lengyel népnek, ha az megsegíti őt a megszállók elleni harcban. Az ifjú József nem vesztegette az idejét, rögvest beállt önkéntesnek, és ennek a döntésének köszönhetően - kiváló elméjét tanúsítván - rá két évre a hadmérnöki és tüzér tiszti iskolát elvégezve már hadnagy, és egy húsz löveggel bíró üteg parancsnokaként részt vesz a nagy oroszországi hadjáratban. Gyakorlati kiválóságának első tanúsítványát is itt szerzi, mikor saját szakállra az ütegével ügyesen manőverezve elfoglal egy addig bevehetetlenek tűnő orosz állást. Jutalom és kitüntetés helyett fogdát kap a vakmerőségért. Társai már ekkor is mindinkább tettre kész katonának tartják, mintsem olyannak, aki a vaskalapos fegyelméről lenne híres.

Napóleon orosz hadjáratának bukása után, az orosz és porosz egyesült seregek Dancka várost ostromolják, aminek védelmében ismét megpróbálja briliáns képességeit megcsillogtatni. Az erődostrom során - a saját védelmi állásaiból - gyorsan mozgó lovas tüzérségével kitörve a harc legkritikusabb pontjain bukkan fel, hogy már ott használja az Őt későbbiekben jellemző -abban a korban még szokatlan- mobil tüzérségi harcmodort. A város a védők minden igyekezete ellenére is elesik. A főhadnagyi rendfokozatot viselő Bem József páratlan helytállásáért mégis megkapja a francia állam akkori legnagyobb elismerését, a Becsületrend Lovagkeresztjét. 

1815-ben Sándor orosz cár létrehozza a tőle függő Lengyel Királyságot, aminek hadseregébe Bem József is belép. Itt kezdi - hadmérnöki végzettségének köszönhetően - kikísérletezni a rakétatüzérség elődjének számító röppentyűs fegyvereket. 

1820-ban már százados, amikor egy balul elsült kísérlet során lőszeres láda robban fel mellette. Isten kegyelmének köszönhetően túléli, bár a baleset nyomát haláláig az arcán viseli. Szerencséjére a szeme világát a súlyos égési sérülések ellenére sem veszti el. 

Nemsokkal később szervezkedési vádakkal hadbíróság elé állítják, ám a hadsereg főparancsnok közbenjárásának köszönhetően felmentik.

1825-ben Oroszországban kitör a reformer tisztek és a hadsereg egy részének lázadása, amelyhez a lengyelek is lelkesen csatlakoznak. Ekkor Bem, a saját kérésére leszerel az oroszok kezében lévő lengyel hadseregből, és életét civilként folytatva hazatér a szülővárosába. 

Otthon mérnökként szeszfőzdéket, és gazdasági épületeket tervez, aminek köszönhetően egyre javuló anyagi helyzetbe kerül. Békés, már már végleges idilli életének Európa forrongása vet véget.

A győztes második párizsi forradalom hatására a belgák is kivívják függetlenségüket, és az országukat kiszakítják a Habsburg Birodalom testéből. Erre válaszlépésként, a Habsburgokat kisegíteni kívánó Miklós orosz cár lengyel katonákat kíván küldeni a belga forradalom leverésére. Számításába komoly hiba csúszik, mivel a lengyelek is fellázadnak, és a szabadságuk óhajtják a cártól visszaszerezni.

1830. novemberében a varsói tiszti iskola kadétjai a kiképző  tisztejeikkel egyetemben fellázadnak, és maguk mellé állítják a lengyel lakosságot, majdan a lengyel többséggel bíró katonai alakulatokat is. Ekkor kezdetét veszi a lengyel szabadságharc, amelyet az orosz cár itt állomásozó csapatai ellen vívnak meg.

Az ekkor, a már 36 éves ereje teljében lévő Bem eldönti, hogy a lengyel szabadságharc mellett tör pálcát. 1831. februárjában csatlakozik is a lengyel hadsereghez, ahol őrnagyi rangban lovas ütegek parancsnoka lesz. A Siedlce melletti ütközetben ismét bizonyít: remek taktikai érzékének és vakmerőségének köszönhetően több, mint négyszeres orosz tüzérségi túlerőt győz le, amiért nyomban megkapja az alezredesi rendfokozatot. Ebből is érezhető, hogy az öt éves civil élete nem koptatta el a katonai tudását, amire igencsak szüksége lesz a legnagyobb lengyelországi csatában, amelyet május 26-án Osztrolenkánál vívnak meg. 

A csata mérlegének nyelve - a már-már megszokott orosz túlerőnek köszönhetően - nem épp a lengyelek javára billent. A kilátástalan helyzetben Bem ismét elővette a tőle megszokható merészséget, és a lovas ütegét egy mocsáron keresztül átvezetve ott tűnt fel, ahol az ellenség a legkevésbé várta: a golyózápor kellős közepén. Ő maga lovával büszkén kiállt az arcvonalra, és onnét vezényelte a tüzet, amely megállította az orosz támadást, és így időt adott a lengyel haderő újraszerveződésre. Sajnos az önfeláldozás ellenére sem sikerült a csata kimenetelét megfordítani, ütege odaveszett és ő maga is súlyosan, életveszélyesen megsérült. 
Jan Skrzynecki tábornok még a csatatéren ezredessé léptette elő. Bátor tettével nemzetközi hírnevet szerzett, és sokan Osztrolenka Véres Csillaga névvel kezdtél illetni.
A sorozatosan tévedő, és hibát-hibára halmozó lengyel katonai vezetésnek köszönhetően az oroszok hamar a lengyel fővárost, Varsót kezdték el ostromolni. A kilátástalan helyzeten már az addigra tábornokká előléptetett és a lengyel tüzérség főparancsnokává kinevezett Bem József sem tudott hathatósan segíteni. 
Bem elvállalja a Varsót védő külső gyűrű koordinálását, ám a mai napig tisztázatlan okok miatt hatalmasat hibázik: lekési a csata megkezdését. Mire késve a külső gyűrűbe ér, a helyzet már menthetetlen, az ellenség előretörése megállíthatatlanná vált. A lángoló fővárost mégsem hagyja ott, belovagol és megkezdi a szervezett evakuáció irányítását. Sok ezer embert, és fontos haditechnikai eszközöket ment meg ezáltal. 

A varsói vereség után a lengyel hadsereg tábornokai új fővezért választanak szavazás útján. Bem súlyos hibája ellenére is jelöltként további bizalmat kap, ám a szavazást mégis elveszti csekély 16%-al.  

A lengyel szabadságharc a vezetőség megújulása ellenére is vesztésre van ítélve, és elbukik a cári túlerővel szemben. A lengyelek büszkeségüktől vezérelve átmennek porosz területre, és csak ott a porosz király előtt hajlandóak letenni a fegyvert. Az orosz cár dühödten követeli a lengyel katonák kiadatását, illetve az otthon maradottak mihamarabbi felkutatását. Bem a maga párizsi emigrálásának előkészítése mellett, több ezer honfitársának szervezi meg a Franciaországba történő menekülés lehetőségét. Párizsban megírja emlékiratait "A lengyelországi nemzeti felkelésről" címmel. 

A szabadságharc vereségének hatására a lengyel emigrációs tömb megosztottá válik, és Ő a konzervatívok oldalára áll. Egyes "szalonforradalmár" körök ezt nem veszik jó néven és 1832-ben mikor a nyilvánosság előtt  megmondja a másik oldalról a véleményét, nyomban harminckét sértődött lengyel tiszt hívja ki párbajra. És Bem József nem futamodik meg, mert őt bizony nem olyan fából faragták aki a becsületét és igazát egykönnyen veszni hagyja. Elfogadja a párbajra való kihívást, ami csak a francia hatóságok gyors közbelépésének köszönhetően hiúsul meg. 

Ellenségei innentől kezdve nem nyugszanak. 1834-ben egy rosszakarója rálő, ám a golyót a mellényzsebében lapuló ötfrankos érme fogja föl. (Allah itt nem utoljára menti meg Őt a fegyveres merénylőktől. 1848-ban a Kegyelmes akaratából egy -Budapesten kapott- fejlövést él túl. A golyó az állkapcsába fúródik.) 

Az emigráció évei alatt sem bírja láncra verni a szabadság iránt érzett elkötelezettségét. Amikor Portugáliában polgárháborús helyzet - mondhatni trónörökösödési testvérharc - alakul ki, akkor nyomban lengyel légiót szervez, amellyel a liberális (akkor még valóban a szabadság, testvériség, és egyenlőség igaz eszméit takarta ez a politikai irány) eszmeiséget képviselő herceg pártjára áll. Az általa és katonái által támogatott herceg megszerzi az uralmat, aki igencsak hálátlannak és könnyen felejtőnek bizonyul. Az eddigi polgári eszmeiséget mindinkább lecseréli arisztokrata szemléletre, s mikor Bem ez ügyben a nemtetszését fejezi ki, akkor az rendőrökkel akarja kitoloncoltatni Portugáliából. A lakhelyére betörő rendőröket a lengyel tábornok fegyverrel fogadja, mire az államhatalom letartóztatja, és kiutasítás helyett börtönbe csukja. Később börtönéből az angol konzulátus nyomatékos közbenjárásának köszönhetően szabadul. 

Portugáliai sikertelenségének hatására ismét ellenségei össztüzébe kerül. Hazaárulással, és idegenszívűséggel vádolják azok a bizonyos - általa szalonforradalmárnak nevezett - körök, akik a lengyel szabadságharc során legtöbbször csak a varsói kávéházak forgatagában vívták meg csatáikat a valódi harcmezők helyett. 

Párizsban erőt gyűjt, és írva, jegyzetelve, valamint egyenlőre csupán lehetséges szövetségesekkel tárgyalva nagy terveket sző az oroszok ellen esedékes lengyel függetlenségi háborúra. 

1848-ban ismét felforrt Európa már amúgy is fülledt légköre. Márciusban, Budapesten gyúlnak forradalmi lángok, amelyek az egykori Lengyelország teljes - osztrák, porosz, orosz - területén belobbantják a szabadságos tüzeket. Bem legnagyobb sajnálatára a szervezkedés ismét a kávéházak tisztjei kezébe kerül, ezért Párizst inkább hátrahagyva hazautazik szülőföldjére, Galíciába. A jó ügy érdekében lengyel fiatalokat szervez önkéntes forradalmi alakulatába. Ám a lengyel urak igen gyávák a harchoz, ezért Bemnek azt tanácsolják, hogy menjenek mihamarabb Magyarországra. Ekkor egy lengyel-horvát légió ötlete fordul meg a fejében, amellyel a magyar szabadságharc ügyéért kíván tenni. 

Magyarországra való útja során a Habsburg Birodalom fővárosában Bécsben bukkan fel, ahol épp az október 6-i forradalmat főzik polgári üstjeikben a változásokat óhajtó diákok. A felkelők örömmel fogadják a nagy hírnevű lengyel tábornokot. 

Windischgraetz herceg csapatai ostrom alá veszik Bécset, hogy abból a nemkívánatos forradalmi elemeket kiszorítsák. Az elkeseredett utcai harcok során Bem ismét megsérül. Miközben a magyar hadvezetés baklövése miatt, a bécsi forradalmat vérbe fojtják, a sérült Bemet pedig hamis iratokkal Pozsonyba menekítik. Itt, az új magyar kormánynál jelentkezik a további harcra. 

Maga Kossuth Lajos nevezi ki a Nagyszombaton állomásozó Guyon Richárd által vezetett dandár tanácsadójává. Azonban innét Bem a lengyel légiónak felállítási tervével Pestre utazik, amit eddigre már Wysocki József szervezett. A párizsi ellentétekből eredően konfliktusba kerül a Lengyel Demokrata Társaság tagjaival, és egy ellensége - a már korábban említett - merényletet szervez ellene. A fejlövést túlélő Bemet védve, és a további heves indulatokat elkerülvén Kossuth Lajos az ellenséges feleket elvezényli a magyar fővárosból.

Bem magyarországi szerepvállalása az erdélyi hadjárat során csúcsosodott ki. Határozott fellépésével, és ésszerű intézkedéseivel sikeresen újjászervezte az Erdélyből már teljesen kiszorított hadsereget (VI. Honvéd hadtest). Az Erdélyben eddig győztes osztrák haderő ellen sikeres ellentámadást hajtott végre, majd gyors hadmozdulataival karácsonyra elfoglalta a stratégiailag fontos Kolozsvárt. Ezzel biztosítja az Alföldet, valamint a magyar kormány súlypontjának áthelyezését Pestről Debrecenbe. 

Januárban betört Bukovinába, majd felszabadította Székelyföldet, ahol a lelkes és hazaszerető székelyeknek (akik szinte már babonás tisztelettel rajongtak a személye iránt) köszönhetően kiegészítette haderőit. A megerősödött csapatait egy váratlan hadicsel folytán az ellenséges erők háta mögé mozgósította, és elfoglalta Nagyszebent. 
Az osztrák erdélyi hadsereg tábornoka Puchner Antal a Havasalföldön állomásozó orosz erők mihamarabbi segítségét kérte. A benyomuló orosz dzsidások bekerítése ellen küzdve februárban a vízaknai és a dévai csatákban áttörte a kialakuló gyűrűt, majd ellentámadásba ment át és Piskinél legyőzte az egyesült osztrák-orosz haderőt. Az ellenségre mért csapást követően elfoglalta Brassót.

A második, jelentős túlerőt felvonultató orosz beavatkozás kezdeti időszakában sikeresen vette fel a harcot, és volt mikor meg is akasztotta az ellenséges előrenyomulást. 

Utolsó mentsvárként felkelést próbál kelteni a szomszédos népeknél, ezért csapataival betört Moldovába. Ám az egyre nehezedő körülmények, és a többszörös túlerőben lévő cári hadsereg megállította. 

Július 31-én a segesvári ütközetben totális vereséget szenvedett. Akkor a magyarság nem csak egy hadtesttel, hanem az irodalom egyik legkiemelkedőbb alakjával is kevesebb lett, ugyanis itt veszett nyoma Bem apó szeretett barátjának, őrnagyi rendfokozattal bíró segédtisztjének, a költő Petőfi Sándornak. 

Erdély elvesztése után Aradra sietett, ahol is Kossuth Lajos -Görgey és Dembinszky ellenében- kinevezte a Magyar Honvédség főparancsnokává. 

Augusztus 9-én Temesvárnál Haynauval találta szembe magát. A csatát a teljesen szétzilálódó magyar hadtest elvesztette. Bem lova egy közelben becsapódó ágyúgolyó miatt megbokrosodott és a gazdáját földre vetette, aki estében eltörte a kulcscsontját. 

A szabadságharc bukása után ismét az emigráció útját választja, és a bujdosók keserű kenyerét eszi. A jó magyar szokást követve nem a nyugat felé, hanem keletre veszi az irányt, és Törökországba indul, ahol megismerkedik az Iszlám hittel. Több emigráns társával egyetemben, a tanúságtétel szívbéli kimondásával fel is veszi azt. 

A hívő muszlimmá lett Bem apó -ekkor már Murád- nem hagyja abba a katonai pályafutását. A szíriai Aleppóba kerül, ahol később hathatósan segít az Oszmán Birodalomnak úrrá lenni a kitört zavaros helyzeten. Hátralevő életében, - amelyet katonai parancsnokként tölt el, - segít megszervezni a török tüzérség modernizációját, miközben mindvégig bízik egy kialakuló török-orosz háborúban, amelyben természetesen személyesen kíván részt venni. 

De a halandóságának terveibe az Isten akarata közbeszól, így 1950. december 10-én, ötvenhat éves korában Murád pasát végleg ágyba dönti a valószínűleg maláriának köszönhető láz. Halálos ágyán a lelkének kilehelése pillanatában a következő mondat hagyta el a száját: "Lengyelország, én már nem szabadítalak fel..."

Ezzel rövid, ám tömör mondattal búcsúzik az az ember, aki nem csak két nép: a lengyel és a magyar, hanem a szabadságért küzdő portugálok, Bécs osztrák forradalmárjai, majd a törökök is hősüknek tartottak, a kiváló katonai képességei, a hite, a halált megvető bátorsága, és joggal kiemelt példamutatása miatt. 

Európa szabadságharcosa volt Ő, akit muszlim hite miatt megtagadott katolikus szülőföldje. Az Iszlám szokásai szerint eltemetett Bem József földi maradványát 1929-ben exhumálták, hogy azt Törökországból átszállítsák Lengyelországba, ahol azonban hamvait a katolikus egyházközösség nyomására mégsem engedték "keresztény földben" elhantolni. Murád pasa - oszlopok által magasba emelt - kőszarkofágját a tarnówi mauzóleumban helyezték örök nyugalomba. 


Írásom végén, búcsúzóul megszeretném osztani az olvasókkal Fiala János honvédtiszt -a muszlimmá lett- Bem apóról mondott szavait:
"Az a tapintat, amelyet Bem mindenkor tanúsított a Próféta vallása iránt, köztudattá lett s nagyban hozzájárult nevének, nimbuszának a török közvélemény előtti megerősödéséhez. Bem, például szigorúan betartotta a böjtöt, ramadánkor napkeltétől napnyugtáig sem nem evett, sem nem ivott. Menekült társai közül többen is győzködték, hogy a kitartó böjtölésnek esetleges rossz következményei lehetnek, de Bem megnyugtatta őket: „Az én házamban a magam személyén kívül senkit sem kényszerítek a böjt megtartására.” Büszke természetéből mindenfajta képmutatás hiányzott. Állhatatos maradt elhatározásaiban, és időről-időre megjelent valamelyik mecsetben, dzsámiban, hogy ott a többiekkel együtt imádkozzon. Élete végéig mélységes szeretetet, megbecsülést vívott ki a maga számára a muszlimok társadalmában. Halála után a sejkek egész sora fohászkodott érte Allahhoz. Neve az egész Keleten ismertté vált. A sivatagban nem létezik olyan törzs, amelyik nem a legnagyobb tisztelettel emlegetné Murad pasa nevét. Tetteiről legendák egész sorozata kering a muszlim világban és állítólag „Magyar vezír”-nek is emlegették."

Mi, a jelen kor magyar muszlimai sem feledünk Téged, és fohászainkban kérjük Allahot, hogy tegye könnyűvé számodra a sírhelyedet!